Pergető bajnokság helyett I. rész

Az idei Pergető Magyar Bajnokság még nagyobb viharokat kavart, mint a tavalyi. A szabályok, a lebonyolítás és a versenyzők hozzáállása is fokozta a lincshangulatot. Az igazán szomorú számunkra ellenben az volt, hogy a két jó hírű víz egyike sem mutatta meg, milyen halakat rejt valójában. Nem csoda hát, ha a kíváncsiság újra kihajtott minket a versenyek helyszínére.

Az ilyen versenyeknek nem csak az lehet a célja, hogy a rendezők pénztárcáját vastagítsa és elszórakoztasson néhány elkötelezett pergetőt. A mezőny java arra is kíváncsi volna, hogy az adott víz milyen ragadozó állománnyal rendelkezik, mely területek és módszerek lehetnek a nyerők. Ezért nagy kár, hogy a bajnokságok után semmilyen fórumon nem jelenik meg egy igazi szakmai értékelés a fogásokról. Persze elsősorban mi pergetők vagyunk a legsárosabbak ebben a kérdésben, hiszen idehaza még mindig a titkolózás, félrebeszélés, ködösítés a divat. A pergető bajnokságnak gúnyolt ki pöcköl ki több egeret című mini-twisteres mókával idén mi is megpróbálkoztunk a Tisza-tó Borzanat holtágán megrendezett találkozón. Az első órában még azt mondom, jól is szórakoztunk, de a végén a 4 órányi bogarászásnak csak egy 12. helyezés és egy fájdalmas érzés lett az eredménye, nevezetesen, hogy miért nem csukázhattunk ezen a frankó terepen egy jót. Ez a fájdalmas érzés odáig erősödött bennünk, hogy a Szilas-foknál megtartott mérlegelés után rögvest megfordítottuk a hajót és visszamotoroztunk a pályára. Azokat a részeket kerestük, ahol a növényzetből még megmaradt valami. A vízeresztés kezdete óta az úszó sulyom vagy töklevél szigetek közelében sokszor megtaláltuk a kis kajmánokat. Egy olyan rész mellé csúsztunk be, ahol a mélység méternél is kevesebb volt, növény ellenben akadt még bőven. A pindurka twistereket végre méretes könnyű kanalakra és 5-ös méretű körforgókra cseréltük. A 18-as monofilokat pedig leváltotta a jól megszokott 10 kg szakítójú fonott. Kezdődhetett az igazi pergetés. Nem is kellett sokat várni az első említésre méltó halra. Egy 10 centis Kuusamo villantó megállított mozgása csapta be a kis másfeles csukát, melyet az elkövetkező koradélutáni órában még kettő követett. A kis csokor mindjárt jobban festett, mint a versenyen a kishalas kannában forgolódó 28 sügér. Kicsit tartottunk a sötétedéstől, ezért haza hajóztunk. A kikötői hírek alapján, miszerint a Fűzfás Morotván is ment a hal, erősödött bennünk az elhatározás, hogy maradunk. Boci barátom másnap nem ért rá, de én természetesen reggeltől megszálltam a vizet. Délelőtt nem voltam sikeres, de a déli óráktól ismét beindult a zabálás. A laposabb részről egymás után jöttek az 55 centis egyforma egyedek, de ami izgalmasabbá tette a horgászatot, hogy szűk 20 percen belül a mélyebb növényesből két 80 centi körüli óriás is lerázta magát a horgomról. Az egyiknek egy penge-vékony Kuusamo villantó, a másiknak egy 5-ös rézszínű Vibrax kellett. A közelemben dobáló párosnak nagyobb szerencséje volt, ők is kettőt akasztottak, de ki is fárasztották és bilincsbe verték őket. Jobbra tőlem egy osztrák spori úszózott és kisvártatva ő is méteres csukát szákolt. Esznek az öregek! Ez minden pergető álma! Remegtem az izgalomtól és borsódzott a hátam, de sajnos sötétedett, és megállt a kapás is. Bosszankodtam, hogy hétfőn nem lehetek újra kint, de felhívtam Szasza barátomat, hátha vele jót tehetek. Szasza kapott is az alkalmon és a nyál-csorogtató mesét hallgatva még édesapját is rávette a tiszatavi kirándulásra. Elég pontosan felvázoltam neki az ígéretes helyet és módszert, de nem kellett sokat okítanom, mert csalis dobozát már neki is jó néhány összekarcolt wobbler ékesíti. Ahogy eltervezte, korán vízre szálltak ők is. Hétfőn Budapesten izgalommal vártam, hogy a déli órákban jön e telefon tőlük. Fél egy volt, amikor megcsörrent a mobilom. Szasza csak annyit mondott remegő hangon, majd küldöm a fényképeket! Persze én nem hagytam ennyiben, és tovább faggattam, de igazából semmi meglepőt nem tudtam meg. Minden a recept szerint történt. A hatalmas, 86 centis, nyolchuszas kislány egy Orcla villantón lelte halálát, melyre az úszó növénymaradékok alól rabolt rá, nem tudván, hogy annak másik végén barátom G.Loomis pálcája és Stella orsója várja őt, hogy aztán együtt szilaj erejét hálóba tereljék. Mondanom sem kell, hogy kedden már négyen szálltunk harcba, de elkéstünk. A megváltozott időjárási viszonyok, vagy ki tudja milyen égi összetevők hatására, kapás nélkül úsztuk meg az egész napot. A történet szépsége mégis abban rejlik, hogy a fent elregélt néhány szép csuka azon a pályán kényeztetett engem és barátaimat, ahol két nappal korábban Magyarország legjobb pergetői apró sügerek fogdosására lettek kárhoztatva. Jó mulatság a sügerezés, ha nincs más! De uraim, itt van! Élményekben gazdag pergetést kívánok mindenkinek! Endrődy Jóvér Balázs A következő részben a Tüskei tavi látogatásunkról lesz szó.

Pergető bajnokság helyett II. rész

A bajnokság első helyszínére a víz lehűlése után december elején látogattunk vissza. A terepet jól ismerő segítőnk Mákos István kedvező hírekkel jelentkezett egy késő őszi napon. Irány tehát még egyszer, a Tüskepusztai-tó!

Már a pergető-bajnokság edzésén és verseny alkalmával is az volt az érzésünk, hogy nem hűlt le kellően a víz és nem ideálisak a körülmények, hiszen az október eleji időjárás még csak 15-16 fokosra hűtötte ezt a gyönyörű vizet. Helyi kalauzunkkal már akkor feltérképeztük a medret, és nagyon érdekes és sajátos dolgot figyelhettünk meg. Ezúttal is csónakkal szálltunk vízre. A levegő 5, a víz 4.3 fokos volt. A mederben, a mélységekben nem találtunk különösen erős töréseket, eséseket vagy olyan teknőt, mely felkeltette volna érdeklődésünket. A kikötő előtti nagy tisztás tűnt a legmélyebb résznek és attól a befolyó felé fokozatos sekélyedést észleltünk, talán csak a régi szivattyú előtti terület volt még figyelemre méltó. Nem véletlen, hogy a verseny alatt itt fogták a süllőket. A meder anyagában ellenben rendkívüli változatosságot tapasztaltunk. Szinte két-három méterenként váltogatták egymást az iszapos és a kemény csökös asztalok a fenéken. Ezeket felderíteni és kitapasztalni tényleg csak hosszú kutatómunkával és sok horgászattal lehet. Itt még a radar sem segít, hiszen a vízmélység 1,1 és 1,5 méter között váltakozott. Helyi horgászvezetőnk szerint a süllők leginkább ezeknek a víz alatti szigeteknek a határain tartózkodnak és gyakran a csukák is kedvelik portyáik alkalmával ezt a változatos medret. Délután kezdtük a pergetést. A horgászatnál legalkalmasabb fegyvernek a körforgó látszott. Ezekkel elég nagy távolságokat át tudtunk fésülni. Nem szabad kihagyni a növénnyel, fákkal, nádassal benőtt szigetek és a partvonal apróbb öbleit rejtekeit, áttöréseit, mert a csukák a szép napos időben ezeknek a búvóhelyeknek a közelében is szívesen csatangolnak. A víz alatti rengeteg akadó megnehezítette dolgunkat, de a parton horgászóknál már két csuka-fogást is láttunk és ez bizakodóvá tett minket. Első kapásunk egy keményebb mederrész felett vezetett wobblerre érkezett, de a jövevény lemaradt még mielőtt megtudtuk volna, hogy süllő e vagy csuka. Szerencsére Pásztor István barátom hamar megadta a kérdésre a választ, hiszen 4-es méretű körforgójára egy 3 kiló körüli, gyönyörű csuka vágott oda és ez már nem maradt le. Mit nem adtunk volna a verseny idején egy ilyen erős egészséges jószágért! És örömünket még István tovább tetézte, hiszen nem sokkal később ugyanazzal a Mepps csalival a csónak mellé terelgetett egy kiló körüli csodás mintázatú, igazi tüskepusztai fekete süllőt. A kapások egy időre elmaradtak, de alig egy órával később, napnyugta előtt ismét sikerült az egyik sziget nádfala előtt vezetett körforgóval egy közepes termetű kajmánt becsapni. Elégedetten kötöttünk ki a szürkületben. Jókedvünket nem csak az okozta, hogy egész délután kényeztetett bennünket a lágy decemberi napsütés, a tükörsima felszín és a változatos és csodálatos vízi világ, hanem az is, hogy nem kellett olyan rossz szájízzel elhagynunk ezt a szép tavat, mint október elején, amikor átgondolatlan és hanyag szervezéssel idecsábították az ország leglelkesebb pergetőit. Élményekben gazdag pergetést kívánok mindenkinek! Endrődy Jóvér Balázs

2006-03-11