Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a matchbotos horgászat olyan technika, amely a módszer lényegén alapszik, és ennek tanítására született meg. Ezt a tényt mindig tartsuk szem előtt még akkor is, amikor a horgászhelyet választjuk ki, vagy a zsinórunk végszerelékét állítjuk össze. E cikkben főként azokról a zsinórokról és végszerelékekről szeretnénk szólni, amelyeket akkor használunk, amikor fixen szerelt waggler úszóval horgászunk. A csúszó úszóra szerelt szerelék más kritériumoknak kell, hogy megfeleljen, ezért erről később és külön fogunk beszélni. Mindenekelőtt, mivel waggler úszóról beszélünk, nézzük át az ezen úszókról mondottakat.

Az utóbbi időben nem történt jelentős előrelépés a matchbotos horgászatkor használatos úszókat illetően, viszont ezt megelőzően a wagglerek hatalmas fejlődésen mentek át. Említésre méltó például a gyűrűkkel szabályozható önsúly vagy a nagy távolságokra használatos modelleknél terelőbordák alkalmazása, a különböző típusú antennák bevezetése és nem utolsósorban az üreges antennák használatának nagymértékű elterjedése. Kétségkívül elmondható, hogy ezt az úszótípust még nem fejlesztettük tökéletessé, de kevés hiányzik hozzá.

Most nem szeretnénk ecsetelni az úszók közötti különbségeket, hiányosságokat. Amit pontosítani szeretnénk az az, hogy figyeljünk ezeknek a kiegészítőknek a műszaki jellemzőire, mivel már bizonyított, hogy magas minőségű és színvonalú modellhez az szükséges, hogy az egyenes modellek – a legegyszerűbbek 2-től 5 vagy 6 grammosig – úszóteste pávatollból készüljön (kivétel a vízközti horgászatkor használatos kristálywagglerek átlátszó, műanyag teste), mivel ez a legmegbízhatóbb alapanyag. Arra is ügyeljünk és figyeljünk, hogy a toll szép egyenes és tökéletesen festett legyen, mert így tartósabb. A balsatesttel rendelkező úszók esetében is (max. 40 g-ig) a tollból készült úszószár jelent garanciát, mivel tökéletesen ellenáll a vízzel való ütközés esetén. A pávatollal ellátott úszókkal sokkal kevesebb problémánk adódik, mint egyéb anyagokból készültekkel, még akkor is, ha van rajtuk néhány repedés, mivel a pávatoll nem szívja fel a vizet.

Amikor a halak szigorúan a mederfenéken tartózkodnak, és ott is táplálkoznak, akkor fontos, hogy a teljes végszerelék ott feküdjön. Ilyen esetekre létezik egy trükk, ami váratlan eredménnyel kecsegtet, és kétféleképpen is megoldható:

• 1. az első esetben, az úszó összes kalibráló ólmát egyetlen ponton kell elhelyezni (legalább egy AAA vagy 1-es ólom) úgy, hogy a mederfeneket súrolja, illetve 25 cm-nél ne legyen távolabb a horogtól. Amint a hal a szájába veszi a csalit, egy kissé megemeli, és így az ólmozás felemelkedik, majd ezt követően az úszó világosan jelzi a „leólmozást.”
• 2. a második esetben a fentiek szerint végezzük el a szerelék összeállítását, de az ólmot kellőképpen fektessük le a mederfenékre, továbbá nagyon fontos szempont, hogy az úszó tökéletesen legyen kalibrálva, így amikor a hal megemeli kapás közben az ólmot, a túlsúly az úszót megterheli, és meghatározza a lemerülést.

Ha 2,5 méter alatti a vízmélység, akkor mindig jól gondoljuk át a zsinórra helyezendő ólom mennyiségét, és legyünk nagyon mértéktartók. Ha tökéletesen sima a víztükör, helyezzünk fel egy 8-as és egy 6-os ólmot, az elsőt az előke csomója közelébe, a másodikat 15 cm-re az előző fölé (55 cm-re , ha az előke 40 cm-es, 45 cm-re, ha az előke 30 cm-es stb.). Így tökéletesen összeállított szereléket kapunk arra az esetre, ha a mederfeneket súroló csalival vagy megemelt csalival horgászunk. A szerelék bármilyen halfajra alkalmazható, ezenkívül a kevés ólom lehetővé teszi a csali lassú lemerülését.

Ez az ólmozási képlet nem ír elő semmilyen ólmozást. Ez olyan módszer, amelyet a mélyebb tavaknál egyre gyakrabban alkalmaznak, mivel az ilyen tavaknál a hal jelentős nyomásnak van kitéve, és a horgász „többször átverte”. Ezekben a tavakban a halak mindig nagyon gyanakvók, és mielőtt ráharapnának a csalira, ismétlő farkcsapásokkal, újra és újra próbára teszik azt, hogy lássák, nincs-e az ízletes falatban egy csapda elrejtve. Tehát fontos, hogy a zsinór többé-kevésbé olyan sebességgel merüljön le, mint ahogy a beetetésre használt csontik merülnek le. A végszereléket egy nagyon hosszú előkével szereljük fel (60-70 cm), amelyet egy forgókapocs segítségével kötünk a főzsinórhoz. Ez az egyetlen úgynevezett nehezék a szereléken. Körülbelül másfél méterre a horogtól egy olyan ütközőt kötünk cérnából, mint amilyet szoktunk kötni a csúszó úszók esetében is. Az ütköző arra szolgál, hogy az úszót megállítsa, ami egyébként ütközne a forgóval. Miután bedobtuk a szereléket, az úszónk szabadon fut, és ezáltal a csali lassan merül alá, minden vízréteget átfürkészve. Ha zárt felkapókarral horgászunk, akkor a lemerülés lassabb, és az antenna normál merülésével jelzi a kapást. Ha nyitott felkapókarral horgászunk, akkor a csali merülése egy kicsit gyorsabb, és a kapást a zsinór hirtelen letekercselődése is jelzi. Ebben az esetben a legjobb eredményeket akkor érjük el, ha átlátszó, kristály wagglert használunk.

Eredetileg a matchbotos horgászatnál az úszókat úgy szereltük fel a zsinórra, hogy vagy a waggler saját gyűrűjén fűztük át a zsinórt, vagy egyszerűen eléje és utána szerelt ólomgolyókkal rögzítettük. Még ma is nagyon jó rögzítési módszer az utóbbi, de emlékezzünk csak vissza, amikor kitalálták, a legnehezebb úszók is csak 7 vagy 8 grammosak voltak. Ma már a 40 grammos rakéták korában ennek a módszernek semmi értelme. Éppen ezért, amikor a grammsúly növekedett, olyan úszórögzítőket találtak fel, amelyek tökéletesen rögzítik az úszót anélkül, hogy ólomgolyó koronát kellene használnunk, ami ugye, a zsinórt is károsítja, és a módszer aerodinamikáját is rontja akkor, amikor 50 méteren túli dobásokat hajtunk végre.

Ha kissé mozgásban lévő vízben horgászunk, vagy ha fúj a szél, nagyon hasznos, ha 4-5 darab 6-os ólomsörétből álló füzért alkotunk, melyet pontosan a horog és az úszó közötti távolság felére helyezünk. Ennek a kis füzérnek az a feladata, hogy stabilizálja az úszót, mivel súlyával jó feszesen tartja az úszó alatti zsinórszakaszt. Az ólomfüzért kiegészíthetjük egy 8-as jelzősöréttel, melyet az előkefőzsinórral való csatlakozásánál helyezünk el. Ez a fajta ólmozás nagyon eredményes három méter körüli vízmélységnél, de sikerrel használható ennél kisebb vagy ennél nagyobb vízmélység esetén is. Elég, ha ügyelünk arra, hogy a füzért az első esetben nagyobb, a második esetben kisebb sörétekkel készítsük el. Ez az ólmozás egyszerű, és előnyt jelent akkor, amikor szükségessé válik az, hogy a szerelék gyorsan kerüljön horgászatba.

		Ha mathbotos szerelékkel horgászunk, és azt akarjuk, hogy eredményesek legyünk, többféle ólmozást kell kipróbálnunk
		A pávatollal ellátott úszókkal, sokkal kevesebb problémánk adódik, mint egyéb anyagokból készültekkel
		A nagy távolságokra használatos modelleknél terelőbordákat alkalmaztak
		A nagy távolságokra használatos modelleknél terelőbordákat alkalmaztak
		A matchbotos horgászat nagyon hatékony módszer