E csoport ősidők óta ismert és tenyésztett tagja a tőponty. Magyar nevei; aranyhasú, babajkó, pathal, potyka, dunaponty, pozsár, vadponty, nyurgaponty, feketeponty, karcsúponty, nádiponty, sodrófaponty, amelyet a németek "Karpfen", az angolok "Carp", a franciák "Carpe", az olaszok "Carpa" név alatt ismernek.
Egyes óriás példányoktól eltekintve, amelyeken 1.5 m hosszúságot, 60 cm szélességet és 35 kg súlyt mértek, eléri az 1 méter hosszúságot és 15-20 kg súlyt. Bloch szerint a legnagyobb pontyot, amelyről tudunk, az Oderából Frankfurtban fogták, ez 2.5 m hosszú és 35 kg súlyú volt. A ponty szája bő, ajkai vastagok, bajuszai erősek és hosszúak, farokúszója félholdalakban mélyen kimetszett, a hát és alsóúszó erős bognártüskéje hátul erős és hegyes fogaktól fűrészes. A hátúszóban 3-4 kemény és 17-22 lágy, a mellúszóban 1 tüskés és 15-16 lágy, a hasúszóban 2 kemény és 8-9 lágy, az alsóúszóban 3 kemény és 5 lágy, a farokúszóban pedig 17-19 tagolt és osztott lágysugár van. Régebben a ponty egyes korcsait és helyi fajtáit igazi fajoknak tartották, Siebold gondos vizsgálatai óta azonban tudjuk, hogy e felfogás helytelen volt. "… Hogy a pikkelyzetükben elfajult és kevés, de hatalmasra nőtt halpénzzel fedett tükörpontyokat, Cyprinus specularis vagy Cyprinus cyprinorum és a pikkelyeket nem viselő csupasz vagy bőrpontyokat, Cyprinus nudus csak fajtáknak, és nem külön fajoknak tekintsék, ahhoz lassan hozzászoktak,
- mondja Siebold - de hogy a pontyfajták testaránya és testalakja is olyannyira megváltozhat, amint azt háziállatfajtáinkon látjuk, az nehezen fér a halászok fejébe…" A ponty, amelynek teste eredetien hosszúkás és oldalt kissé lapított, bizonyos életviszonyok között megváltoztatja testalakját, megnyúlik, háta alacsonyabbá, teste hengeresebbé válik, vagy megrövidülhet és megmagasodhat a teste stb.
A Heckel által leírt magyar vadponty C. c. morpha hungaricus, vagy Bonaparte pontykirálynője, a
C. c. morpha regina helyi változatai a közönséges tőpontynak.

A ponty igen régóta él Európában. Maradványait megtalálták olyan rétegekben, amelyek még a jégkorszak előtti időből valók. A svájci cölöpépítményekben is tömegesen találták maradványait. A jégkorszak miatt a melegvizet kedvelő halak délre szorultak le, később azután újból visszakerültek. A görögök és a rómaiak is ismerték és ételül használták őket. Ausonius, aki a Krisztus utáni IV. században élt és "Mosella" című versében a Mosel halait felsorolta, a pontyot még nem említi. 583.-ból való az a följegyzés, mely szerint
Nagy Theodorich, ravennai udvartartása részére pontyokat hozatott a Dunából. A pontyot a kereszténység terjesztői telepítették újból Közép és Észak-Európa vizeibe. A délről érkező szerzetesek észak felé lépésről-lépésre magukkal hozták a kedvelt böjti eledelt, a pontyot. Poroszországban már 1399.-ben szó van a német szerzetesrendek számadásaiban pontyostavakról. Innen terjedt el 1560.-ban a ponty Dániába és 1729.-ben Pétervárra. Angliában legelőször 1496.-ban említik, de tudjuk, hogy ott ismételten újból és újból meghonosították.
Észak-Amerika több kísérlet után 1877. óta tekinti meghonosodottnak, Japánban, ahol régebben Kínából bevitt fajtája élt, a pontyot csak 1904.-ben honosították meg. A régi krónikások különösen a kolostorokkal kapcsolatban nálunk is gyakran említik a "piscinákat" (halastavakat), amelyekben pontyot tartottak. Oroszországban régóta honos és ott csak északon hiányzik. Igen széles elterjedése van Belső-Ázsiában is és Kínában sok évszázad óta gazdasági hallá vált. Őshazája Kis-Ázsia, ahol Hankó Béla vizsgálatai szerint ma is olyan alakja él, melynek több garatfoga van, mint a közönséges pontynak. Ez az ősi alak az anatóliai ponty (Cyprinus carpio anatolicus). A ponty csak Afrikából és Ausztráliából hiányzik.

Unger Cyprinus carpio forma hungaricus -nak nevezte el az olyan nemes (tükrös és pikkelyes) pontyokat, melyeknek magas hátú profil mellett (a Walter féle profildimenzió viszonyszámuk 2.5 körül) a lehető legszélesebb hátuk van, tehát csak széleshátúságukkal közelednek némileg a C. hungaricus Heck. -hez. Relatív hátszélességük 1.7, vagy még ennél is nagyobb (egészen 1.61-ig), profilban pedig kb. 120°-os a "nyakszög" -ük, aminek következtében fejük igen kicsinek látszik. E feltételeknek - eddigi adatai szerint - csak magyar nemes pontyok felelnek meg, bár lehet, hogy ilyenek hazánk határain kívül is vannak, és gondos fajkiválasztással, amint az a hazai tógazdaságokban történik, máshol is kitenyészthetők.
A német nemes pontyok relatív hátszélessége, hasonló profil eseteiben, Unger mérései szerint, 2.1-1.75 között mozog, utóbbi számot azonban csak a lausitziak egyes példányai érik el.
A pontyok mellé gyakran ú. n. mellékhalakat is tesznek ki a halastóba, amelyeknek az a feladatuk, hogy a ponty táplálékversenytársait, főleg a kis értékű fehérhalakat és békákat elpusztítsák. Erre a célra szolgál a csuka, a fogassüllő és a harcsa, amelyeknek értékes húsuk van. Gyakran együtt nevelik a pontyokkal a békés halak közül a compó -t, amely nem eszi el a ponty elől a táplálékot.